Business&Me: Dr. Szőnyi Mihály

Business&Me: Dr. Szőnyi Mihály
„Csak valódi küldetéssel érdemes vállalkozásba kezdeni”

A 11. kerületben vezeti a Budai Gasztroenterológiai Központot Dr. Szőnyi Mihály, aki hisz benne: vállalkozónak lenni sajátos létforma, amely stabil értékrendet, nagyfokú elköteleződést és az ösztönös és tudatos döntések megfelelő egyensúlyát feltételezi. Sikereit emberi kapcsolatok mentén méri, legyen szó akár kollégáiról, akár pácienseiről, a családias légkör megteremtése pedig vállalkozásának adatokkal nehezen mérhető, ám mégis legfontosabb és biztos alapja.


Mihály, mesélj róla: mivel foglalkozol?

Gasztroenterológus, belgyógyász vagyok. 2017-ben hoztuk létre Dr. Torzsa Péter kollégámmal a Budai Gasztroenterológiai Központot. A célom ezzel az egészségügyi magánintézménnyel az volt, hogy egy betegközpontú, családias rendelőben várhassuk a pácienseket: egy olyan helyet teremtettünk, amely a csapatmunkára, valódi szakmai és emberi értékekre épül. Itt érzem a legjobban magam, orvosként és vezetőként is.

Hányan dolgoztok a vállalkozásodban és mi a közös cél, amit megfogalmaztatok?


Tizenegy felnőtt gasztroenterológus, egy gyermek gasztroenterológus, dietetikus, pszichológus, sebész, recepciósok, altatóorvosok, endoszkópos szakasszisztensek és aneszteziológus asszisztens dolgozik velem, és tesz nap, mint nap azért, hogy a páciensek elégedettek legyenek. A közös cél egy emberközpontú, barátságos, csapatmunkára épülő, magas szakmai színvonalú rendelő létrehozása volt. Célunk a folyamatos fejlődés, megújulás, a magas színvonal megtartása mellett a barátságos környezet és a betegeinknek járó maximális odafigyelés biztosítása.


Miért döntöttél úgy, hogy egy magán egészségügyi intézményt fogsz vezetni?


A legfőbb oka az volt, hogy egy olyan értéket teremtsek, amit saját elképzelésem és hitem szerint tudok vezetni és építeni – ezt az én szakterületemen leginkább egy magánrendelőben teheti meg a szakember. A minket bizalmukkal megtisztelő betegek jóléte és a kollégák elégedettsége a legnagyobb öröm számomra. Megfogalmazott szlogenünk, a „szívvel-lélekkel” számomra azt jelenti, hogy minden nap észben tartjuk: hiába vagyunk a rendelőben orvos, beteg, munkatárs, látjuk egymásban az embert. Talán ez egyszerűen hangzik, de a mindennapokban sokat kell tenni azért, hogy ezt az is érezze, aki először lép be hozzánk és az is, aki évek óta velünk dolgozik.

Mik azok a tulajdonságaid, amik felelős vezetővé tesznek?


Úgy gondolom, hogy ösztönösen érzem, hogy mik azon a pontok, amik mentén sikerre lehet vinni egy csapatot, egy vállalkozást. Először is nem lépem túl a hatásköröm: azzal foglalkozom, amihez értek és elsősorban orvosként gondolok magamra. Hiszek abban, hogy a profitorientáltság és a mutatók növelése sosem kerülhet az emberi tényezők elé. Legyen szó betegről vagy kollégáról, mindenkit meg kell hallgatni és ezután meg kell érteni.

Miben méred a sikert?


A siker nem csak a bevételnövelését jelenti, hanem a betegek elégedettsége, pozitív visszajelzései is előre visznek minket, erőt adnak a mindennapokhoz. Hiszem, hogy ehhez folyamatos jelenlét és az állandó odafigyelés szükséges. Sosem szabad kényelmesen hátra dőlni: a vállalkozói életforma egy érték létrehozása, megtartása, fejlesztése is, egy hosszú folyamat. Én személy szerint hiszek abban, hogy a vezetőnek mindig éreztetnie kell, hogy jelen van. Annak ellenére, hogy egy nagyon pörgős heti program szerint élek, ha mondjuk valami miatt fontos, hogy másnapra extra tisztaság legyen a rendelőnkben, magam hívom fel a tisztaságért felelős takarító kollégát: fontos, hogy tudjunk szólni egymáshoz, a rendszeren belül bárki, bármikor, egymás munkáját tisztelve.


Mennyire vagy tudatos cégvezető? Hogyan hozol menedzseri döntéseket?


Tudatosnak érzem magam, mert a céljaim nem változnak, én viszont tudok alkalmazkodni a körülményekhez vagy változásokhoz. Ha tudom, hogy mit akarok, könnyebb a döntéseket meghozni. Bevallom, sokszor ösztönösen döntök, mert érzem, hogy mi a jó, de a szakemberek: könyvelő, marketinges munkatársak véleménye is mérvadó számomra.  Mi az, amire nem sajnálod az anyagi ráfordítást mert befektetésként gondolsz rá? Az eszközpark fejlesztése: a korszerű, modern, biztonságos eszközök beszerzése fontos számomra – az egészségügy területén ez adja a stabil hátteret és segít a kollégáknak a maximális szakmai tudásuk megmutatásában. A marketing kiadások fontosak mert célzottan és átgondoltan sokat hozhatnak. A legfontosabb mégis a kollégák fizetése: a legnagyobb sikerek mind emberi hozzáálláson múlnak és ezt fontos méltó módon megköszönni.


Mit jelent a ti esetetekben a stratégiai tervezés?


Az elsődleges cél a szigorú szakmai és emberi követelmények betartása és megtartása, emellett pedig stratégiai tervünk van arra, hogyan tudjuk a rendelőnket minél szélesebb körben ismertté tenni. Nemcsak a panaszos vagy már diagnosztizált pácienseket várjuk, hanem a szűrővizsgálatok megszervezése, jelentőségük hangsúlyozása és az egészségmegőrzés üzenetének közvetítése is alapvető cél. Ez nehezen mérhető és tervezhető, de mégis nagyon fontos: családias környezetet biztosítunk.

Miben szeretnétek fejlődni?

Újabb vizsgálóhelyiséget szeretnénk nyitni, újabb metodikákat szeretnénk bevezetni. Célunk az online előjegyzés praktikus, átlátható módjának beépítése a mindennapi munkánkba. Van egy komoly szakmai ambíciónk is az edukáció és prevenció területén, ez a vastagbélrák szűrési programban való részvétel elérése. Nagyon kevés szó esik erről, pedig sokakat érintő kérdés.


Hol fog tartani a céged ideális esetben 5 év múlva?


A legfontosabb számomra a stabil értékrend és az, hogy ennek mentén dolgozzunk. Ha ugyanitt tartunk majd ebben, elégedett leszek. Bízom benne, hogy új eszközeink és kollégáink is lesznek, akik az üzenetünket megértik. A bevételi oldal növelése természetesen szintén fontos szempont számunkra. 


Mit tanácsolnál azoknak, akik az egészségügy területén kezdenének vállalkozásba?


Csak igaz hittel és valódi küldetéssel kezdjenek bele. Fontos a pénzügyi tervezés, a stratégia és a kommunikáció, de egy biztos: csak a betegközpontú egészségügyi vállalkozás lesz sikeres.