Versenyképességről tárgyal a kormány

Versenyképességről tárgyal a kormány

ersenyképsségről szóló adócsomagot tárgyal november 28-án a kormány. Varga Mihály pénzügyminiszter a hétfőn jelentette be a hírt, miután a Nemzeti Versenyképességi Tanács elfogadta az előzetes javaslatot.

everest_image_descrption

A tanács által elfogadott program fő területei, amelyeken konkrét lépésekre tesz javaslatot:

  • az adózás egyszerűsítése,
  • az adóadminisztráció gyorsítása,
  • a kismamák, az inaktívak és a közfoglalkoztatottak munkába állásának ösztönzése,
  • a vállalatok üzleti környezetének minőségi javítása,
  • az oktatásnak a gazdaság igényeihez igazítása.

Varga Mihály közölte: a javaslatcsomag 30 javaslatot tartalmaz. Elmondása szerint a tanács néhány konkrét javaslatokat fogalmazott meg, ilyen például az M9-es autópálya megépítése, és vannak olyan javaslatok is, amelyeket a kormány fog konkrét formában kidolgozni.

A programban a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a pénzügyi tárca versenyképességi javaslatai szerepelnek, a cél pedig a gazdaság jelenlegi helyzetének elemzése, illetve a részletes cselekvési terv az ország versenyképességének javítása.

A pénzügyminiszter szerint a versenyképesség javítását tekintve további fontos feladat a vállalati termelékenyég növelése, egyúttal az innovációs rendszert és a közszférát is hatékonyabbá kell tenni a digitális megoldások alkalmazásával. Nagy szükség van a gazdaság igényeihez alkalmazkodó, készség- és képességorientált oktatási rendszer biztosítására, az egészségügyi alapellátást meg kell erősíteni, továbbá szükség van a prevenciós programok javítására, kiszélesítésére.
Varga Mihály rámutatott: a versenyképesség javításához nélkülözhetetlen az e-kormányzás, a digitális ügyintézés javítása, kiterjesztése; a hatékonyságot a közszféra munkájában is javítani kell. A versenyképességi tanács olyan programot állított össze, amely konkrét határidőket is kijelöl felelősökkel, hogy a kormány legalább negyedévente nyomon kövesse a versenyképességi program megvalósulását.

Varga Mihály kérdésre elmondta: az új állami, nyugdíj-előtakarékossági célú kötvény koncepcióján most dolgoznak, és remélhetőleg jövőre az Államadósság Kezelő Központ megjelenik a piacon a konkrét termékkel.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: a javaslatok elfogadása és megvalósítása jelentősen javítaná a kkv-k innovációs képességét, elérhető tenné, hogy 2020-ra a GDP-hez mérten 1,8 százalékra emelkedjenek a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások. Palkovics László azt is közölte: az ország versenyképessége szempontjából fontos, hogy a magyar kis- és közepes cégek előbb-utóbb saját termékkel jelenjenek meg a piacon. Beszélt arról is, hogy azt szeretnék, ha az iskolák vállalati szakembereket vonnának be az oktatásba.

Hír forrásai: MTI, ado.hu