Három trend, amely 2020-ban meghatározza majd a vállalkozások kommunikációját

Három trend, amely 2020-ban meghatározza majd a vállalkozások kommunikációját

Végigolvastunk néhány olyan trendelőrejelzést, amelyek a nemzetközi sajtóban jelentek még és arra hoznak jóslatokat, hogy 2020-ban milyen kommunikációt érdemes vinni a cégeknek. Ezek közül most négy tényezőt említünk és javasoljuk, hogy ügyfeleink építsék bele a jövő évi kommunikációs stratégiájukba – megéri!

#Hero

2020-ban lassan leáldozik a véleményvezérek kora, a hitelességhez ehhez már jóval több kell majd. Újra felértékelődnek az úgynevezett szakértői státuszok és az ügyfelek és követők arra lesznek kíváncsiak, hogy mi az az egy dolog, amiben az általuk követett, úgynevezett „hero” többet tud vagy mutat a többieknél.

#Közösség

A közösségépítés nem új dolog, a zárt közösségekhez tartozás élménye azonban jelentősen fokozódott már 2019-ben. Ezt a legtöbb cég a közösséghez csatlakozás mellett exkluzív ajánlatokkal is turbózza. A magyar kis- és középvállalatoknál megfigyelhető, hogy az online találkozások mellett egyre több alkalommal élnek a networking erejével és online formálódó közösségeiket offline találkozásokba is hívják.

#Innováció

Soha annyi startup és kreatív megoldás nem született, mint az elmúlt években és többen – az Everesthez hasonlóan – azt vallják, hogy egy hagyományos üzletágat is érdemes új, innovatív megközelítésbe hozni. Az innováció területén érdemes megfigyelni, hogy a mesterséges intelligencia és digitalizáció kreatív használata mellett egyre inkább a fókuszba kerül az ötlet helyfüggetlen és fenntartható jellege.

#Ügyek

A storytelling kora már rég eljött, most azonban a kis-, közép-, sőt, a nagyvállalati kommunikációban is az ügyek lettek fontosak. Minél erősebb összefüggésben van a vállalt ügy a cég eredeti küldetésével, annál nagyobb hatást érhet el az ügyfeleknél vagy lehetséges partnereknél és követőknél. Már nem jellemző, hogy a cégek önmagukat bemutató, egyszerű imázsfilmeket, reklámspotokat vagy hirdetéseket hívnak életre, sokkal inkább a „tegyünk együtt egy jobb világért” lesz a meghatározó attitűd, 2020-ban is.