Családi Home Office

A járványügyi helyzet minden családot nehezen érint. Az iskolák és az óvodák bezártak, egészségügyi okokból a nagyszülők segítségét nem kérhetjük, ezért a szülőkre hárul a gyerekek felügyelete és oktatása. Nagy a nyomás a családokon, arról nem is beszélve, hogy nem csak a háztartásban, hanem a munkában is helyt kell állni. Sok esetben félő, hogy a határok összemosódnak és teljes káosz alakul ki.

Ugyan rendkívüli helyzetben vagyunk mindannyian, de ez nem azt jelenti, hogy ne tudnánk megoldást találni. Éppen ezért összegyűjtöttünk néhány ötletet, hogy segítsük az átállást az átmeneti életünkhöz.

Keljünk korán: „Aki korán kel, aranyat lel”, szól a mondás és milyen igaza van! Korai keléssel magunkon is segíthetünk, hiszen egyes gyermekek sokáig szeretnek aludni, és ezalatt időt nyerhetünk. Megtervezhetjük napunkat, átgondolhatjuk teendőinket és nekikezdhetünk feladatainknak. Reggel időnk juthat bevásárlásra és a házimunkára is, és amennyiben megoldható a párunk segítségét is kérhetjük.

Rugalmasság és türelem: Rugalmasság nélkül nehezen átvészelhető időszak elé nézünk. A napi 8 órás munkavégzés nem valószínű, hogy folyamatosan megoldható lehet. Fel kell készülnünk rá, hogy a munkaórák szétdarabolódhatnak és este fejezhetjük be a feladatainkat.

Ennek akár pozitív oldala is lehet, hiszen a monoton munkaórákat feldobhatja egy közös társasjátékozás, kertészkedés, tananyag magyarázás. Éppen ezért tudatosan kell felépítenünk napjainkat.

Mindez nem egyszerű feladat, türelmesnek kell lennünk magunkkal és a gyerekekkel szemben is. Itt az ideje, hogy önfegyelmet gyakoroljunk és ne a szeretteinken vezessük le a felgyülemlett feszültséget.

Mindennek megvan a maga helye: Mindannyiunk számára teljesen természetes, hogy minden szobának más funkciója van. A konyhában főzünk, a fürdőben mosakszunk, a gyerekszobában pedig a gyerekeké a főszerep.

Akik eddig Home Office-ban dolgoztak, azok hozzászoktak, hogy iskola és óvoda időben a gyerekek távol vannak, és nyugodt körülmények között folytathatják a munkavégzést. Ez jelenleg nem kivitelezhető, ezért az otthoni ricsajban kell megtalálni a megfelelő teret.

Akár a szobánk is alkalmas lehet munkavégzésre, csupán meg kell szüntetnünk minden olyan zavaró tényezőt, ami elvonhatná a figyelmet a feladatainkról.

Ne féljünk beszélni: A családon belüli kommunikáció mindig is meghatározó szereppel bírt, melynek mostanság még jobban felértékelődött a szerepe. Nem mindegy, hogy a feszült időszakban miről és hogyan beszélünk. A nagyobb gyerekek elől nem érdemes eltitkolni a körülöttünk zajló eseményeket, meg kell nekik magyarázni, hogy miért nem járhatnak közösségekbe, miért nem látogathatják meg a nagyszülőket és miért nem mehetnek le a játszótérre.

Azt is tisztázni kell velük, hogy a szülőknek otthonról kell dolgozniuk, és ezért szükségük van némi nyugalomra és nem mindig tudnak a gyerekekkel foglalkozni. Meg kell velük értetni, hogy a család egy nagy csapat, és a működéséhez együtt kell dolgozni. Ha tisztán kommunikáltuk a nagyobb gyerekekkel, akkor meg fogják érteni a helyzetünk, és képesek lesznek önállóan elfoglalni magukat, vagy éppenséggel a segítségünkre is lehetnek a kisebbek foglalkoztatásával kapcsolatban.

Az Everestben sok családos kollégának ugyanúgy ki kell alakítania a megfelelő otthoni munkakörülményeket és meg kell találnia a megoldást arra, hogy mit kezdjen gyermekével. Csapatunkban előfordulnak kisgyermekesek és kisiskolásokat nevelő szülők is.

A kisgyermekek 0-24 órás felügyeletet igényelnek, mellettük még nehezebb a munkára koncentrálni. Éppen ezért a pároknak együtt kell helytállniuk és beosztaniuk, hogy ki mikor foglalkozzon a gyerekekkel.

A kisiskolás korú gyerekek esetében a taníttatás nehezíti meg a hétköznapokat. Az online oktatás nem csak a tanárok számára okoz fejtörést, hanem kollégáink számára is. Online meetinget tartanak, ügyfelekkel konzultálnak, egyeztetnek, mindemellett a házifeladat írásban és a tananyag magyarázásában segítenek.

Nincsenek egyszerű helyzetben kollégáink sem, de bízunk benne, hogy közösen egymás terhét csökkentve mindannyian egymás segítségére lehetünk.

 

- Judit Sáfrán -