2020-05-11

Mesélj magadról: milyen vállalkozást vezetsz, mivel foglalkozol?

Online jegyértékesítéssel és rendezvényekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozunk (például beléptetés, helyszíni jegyértékesítés), illetve online kereskedelemhez köthető szoftverfejlesztéssel.

Hogyan lettél vállalkozó? Hogyan tetted meg az első lépéseket?

Gyakorlatilag véletlenül alakult így. A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói rendezvényeinek szervezésébe kapcsolódtam be az egyetemi éveim második évében. Ezt követően 5 éven keresztül szerveztem egy kisebb csapattal az egyetemi programokat. Itt szereztem meg a kezdő tapasztalatot a vállalkozói léthez.

Mesélnél egy olyan pillanatról, amikor azt érezted, hogy stabil a vállalkozásod és azon az úton vagy, ahol lenni szeretnél?

Talán fél évvel a Cooltix indulása után volt az a pont, amikorra sikerült egy olyan szolgáltatást, ajánlatot összeraknunk, amire nem igazán lehetett nemet mondani. Ezután kezdett el rohamosan nőni az ügyfélszámunk, és ez már hasonlított ahhoz a növekedéshez, amit szerettünk volna elérni.

Mit szeretsz a legjobban a vállalkozásodban?

Imádok csapatban dolgozni, és együtt kitalálni azt, hogyan tudunk még jobb szolgáltatást nyújtani, vagy egy új területre belépni. Az a legjobb érzés, amikor a megvalósulásokat követően pozitív visszajelzéseket kapunk a partnereinktől.

Milyen nehéz pillanatokkal kellett szembe nézned?

2016-ban, még a Cooltix-es idők előtt, nagy veszteséggel zárt az általunk szervezett Közgáz Évzáró Fesztivál, illetve ugyanebben az évben volt egy végül sikertelennek bizonyuló klub nyitásunk is. A várakozásokkal szembeni jóval nagyon mínusz kezelése volt talán életem legnehezebb időszaka.

Mit tartasz sikeresnek a vállalkozásodban?

Dinamikusan tudunk fejlődni, és a költségeink jelentős részét az állandó fejlesztésre tudjuk fordítani. Magára az üzemeltetésre és fenntartásra csak elenyésző hányad jut. Bár a legtöbb tech startup ma már így működik. A legtöbb folyamatot igyekszünk automatizálni, ezért még a dinamikusabb fejlődés esetén sem fognak jelentősen megnőni a költségeink.

Hogyan hozod meg a vállalkozásodat érintő komoly döntéseket?

Üzlettársaimmal együtt hozzuk meg a döntéseket. Általában javaslatot teszek egy megoldásra, majd együtt hozzuk meg a végső döntést.

Mely személyiségjegyeid tesznek alkalmassá arra, hogy vállalkozó legyél?

Jól kezelem a váratlan helyzeteket, és általában sikerül megtalálom a megoldást a komolyabb problémákra is, és ilyenkor is higgadt tudok maradni. Ezen kívül szeretek csapatban dolgozni, és motiválni az embereket.

Milyen tulajdonságokat keresel a kollégáidban?

Talán az a legfontosabb, hogy szeressék azt, amit csinálnak, és igyekezzenek a területükön minél jobbá válni. Legyenek proaktívak és vegyenek részt a közös gondolkodásban. Igyekszünk minél több teret adni a kollégák számára, rengeteg új ötlet és kezdeményezés jön tőlük, ezeket, amikor csak lehet támogatjuk.

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik hasonló területen helyezkednének el?

Legyenek megfontoltak, mielőtt valamibe belevágnak. Ne a vélt, hanem a tényleges leendő partnerek igényei alapján fogjanak bele a munkába.

Az Everest egyik küldetése a pénzügyi tudatosságra nevelés. Mit gondolsz erről?

Rendkívül fontosnak tartom. A környezetünkben lévő vállalkozásoknál azt látom, hogy egyre felkészültebbek. Még mindig túl sok helyen hiányzik a rendes tervezés, és az előre elkészített alapos költségvetés.

Hogyan vészeled át a jelenlegi nehéz helyzetet?

Megszorításokkal ugyan, de tovább működünk. Kihasználjuk a lehetőséget, hogy gyorsabban tudjunk fejleszteni, és a vihar után még erősebben folytathassuk.

https://cooltix.hu/

Ajánlatkérés